Makány Miklós

Mike Personal Training

1. Kérjük, mutasd be a munkásságod és pár sorban elevenítsd fel az eredményeid!

15 éves koromban kezdtem, saját indíttatásra foglalkozni a súlyzós edzésekkel. Kecskeméten az akkori GAMF főiskola területén volt egy kb. 40 nm-es terem, ahol szinte nem volt egyforma tárcsa és 2 db házi készítésű csigás gép volt a csúcstechnika. A barátaimmal egymást segítve és szakújságok cikkei alapján próbáltunk egyre több izmot felépíteni. Szerettem ezt a termet, jó emlékeim vannak abból az időből, pedig nyomába sem érhet a mai luxustermeknek. Utána szinte minden edzőteremben eltöltöttem hosszabb időket Kecskeméten. A sport révén, nagyon sok jó barátra és ismerősre tettem szert. Kimagasló eredményeim nincsenek, hiszen versenyszinten nem vonzott a súlyzózás, a testépítés. Az eredmény, hogy 15 évesen 60 kg-osan kezdtem, és ma 100 kg vagyok.

A hobbim kezdetben kimerült a magam edzésével, aztán lettek edző partnereim. Később a főállásom mellett edzettem embereket, majd a hobbim lett a fő foglalkozásom, lehet mondani a hivatásom. Elvégeztem egy edzői tanfolyamot a Weider Fitness Special Trainer-t, így hivatalosan is segíthetem a Vendégeim fejlődését.

Nem számoltam soha, de közel 100 embernek segítettem eddig jobb formába kerülni, nekem ez siker, mert bizalommal fordultak hozzám az emberek.

2. Mi az, ami inspirál a mindennapokban?

Ami inspirál? Szeretek edzeni, szeretem érezni, hogy élek, hogy a határaimat feszegetem. Örülök, ha a Vendégeim napról napra egyre fittebbek, erősebbek, csinosabbak, egészségesek és boldogan mondják nekem, hogy a környezetük is látja a változásuk.

3. Ki a legnagyobb segítséged, akire bármikor számíthatsz?

Nem tudok kiemelni senkit, magamban bízok, magam kell megoldanom a felmerülő helyzeteket.

4. A munkádat tekintve miben vagy a legjobb és miben szeretnél tovább fejlődni?

A Vendégeim visszajelzései, hogy szeretik a HIIT köredzéseim, mert nem finomkodom, kemény edzéseket találok ki.

Természetesen mindig van új technika, új gyakorlat, ami tovább színesítheti az edzéseket. A mai világban az internet, a YouTube óriási segítség, hogy naprakész legyek. Van több tanfolyam a listámon, amit szeretnék elvégezni.

5. Hogyan élted meg a tavalyi évet? 

A tavalyi év elég nehéz időszak volt, hiszen a Covid helyzet miatt a tavaszi és az évvégi edzőterem bezárás közel féléves bevételem nullázta le. A köztes hónapok is nagyon gyengék voltak, mert a Vendégek nehezen álltak vissza a megszokott munkamenetbe. Ez ugye rányomta a bélyegét az egészéves bevételemre. Sajnos jelenleg is ez a rémálom folytatódik.

6. Milyen újítást kellett bevezetned, hogy át tudd vészelni ezt az időszakot?

Igazából a kialakult helyzetet megfordítottam a saját fejlődésem javára. Bevásároltam TRX kötelet, többféle különböző erősségű Resistant Band gumiszalagot, és beszereztem 2 sandbag-et is. A YouTube-on találtam nagyon profi videókat, amik segítették az eszközök maximális kihasználásának módjait. Természetesen először magamon próbáltam ki minden technikát. Így ezzel is több lettem.

A Vendégeim egy része szerencsére ragaszkodik a mozgáshoz és hozzám, így különböző kültéri helyszíneken, és az időjárással is megküzdve együtt edzünk tovább, ezzel is erősítve az immunrendszerüket.

7. Mit tervezel 2021-re?

Több nagyobb tervem is van. Regisztráltam egy tanfolyamra, a számomra legprofibb edző iskolába, Domonkos Zsoltiékhoz, a Weider Professional Fitness Trainer iskolába, amit nagyon várok, mert tudom, rengeteg tudással és élménnyel fogok gazdagodni. A másik nagy lépés, hogy egy másik város edzőtermében is sikerült az edzői csapatba bekerülnöm. Nagy szerencsém van, mert ott is nagyszerű emberek közé kerültem, nagyon barátságos és családias a légkör. Amit az év végén elkezdtem kiépíteni, azt újra fel kell éleszteni és tovább fejleszteni.

8. Mit üzensz a szakmabeli kollégáidnak?

Sajnos a hírek arról szólnak, hogy rengeteg edző adta fel a munkáját a kialakult helyzet miatt. Sokan pályát módosítottak, hogy legyen bevételük az életük finanszírozásához. A kormány eddig nem nyújtott a fitness ipar számára segítséget, magunk maradtunk. Az üzenetem az lenne, hogy ne csüggedjetek, próbáljatok minden napot megélni pozitívan, hozzátok ki a maximumot a lehetőségeitekhez képest!

Legyetek kreatívak, bízzatok magatokban!

Egyszer vége lesz ennek a rémálomnak és akkor viszont a vendégeitek majd számítanak rátok! Addig is kitartás!