Nagy Mátyás

Híröstech

1. Kérjük, mutasd be a munkásságod és pár sorban elevenítsd fel az eredményeid!

Fiatalon több sportot is kipróbáltam (vízilabda, karate, judo), általában két-három éven belül váltottam a sportágak között. 17 éves koromban találtam rá a Kecskeméti Rugby csapatra, amelynek a tagjának érzem a mai napig is magam, bár már nem vagyok igazolt játékos.

17 évesen kezdtem el építgetni a Rallys pályafutásomat is. A kezdeti „botladozások” (pár db totálkár, borulás, csigolyatörés) után egy két éven belül már dobogóra is állhattunk. Az utánpótlás kategóriából bajnokként mehettem az első osztályba, aminek a csúcsa a 2018-as N csoport magyar bajnoki cím. Több verseny Ladát is építettem (széria Lada, kereklámpás-, kockalámpás Lada, Group B, VFTS, A Lada). Mitsubishiket egy profi csapat építette nekem (EVO III, V, VI, VII, VIII, IX, X).

2. Mi az, ami inspirál a mindennapokban?

2017-ben volt egy komoly betegségem, ami után nagy fordulatot vett a világhoz való hozzáállásom. Jobban odafigyelek a mentális és a fizikai egyensúlyomra is. A személyes és a környezetem fejlődése mindennapos erős inspirációt ad. A sportban a következő nagy lépés az Európa bajnoki cím megszerzése, amire talán idén lesz lehetőség.

3. Ki a legnagyobb segítséged, akire bármikor számíthatsz?

A feleségemmel az oldalamon sok nehéz küzdelmen vagyunk túl, ami a mostani énem kialakulásához és a mindennapi feladataim eredményességéhez is hozzájárul. A Rallye-ról sokan nem gondolják, hogy mekkora csapatmunka szükséges hozzá, hogy eredményesek legyünk. Ebbe beletartozik a csapatfőnök, szervizes csapat és a testvérem, aki egyben a navigátorom is.

4. A munkádat tekintve miben vagy a legjobb és miben szeretnél tovább fejlődni?

Amikor versenyen vagyunk és a versenyautóban a rajtra várakozunk ki tudom zárni a külvilágot és százszázalékosan a feladatra koncentrálok. A hétköznapokban a versenyre való felkészülés osztott figyelmet igényel, hogy a lehetőségeket maximálisan ki tudjuk használni. Ez az a rész, amiben lehetne még fejlődnöm, illetve a tárgyalástechnikában előre lépni.

5. Hogyan élted meg a tavalyi évet?

A kezdeti nyomasztó helyzeten és a bizonytalanság érzésén a család támogatásával gyorsan átlendültem. A mindennapok lelassulásával több idő maradt a vállalkozásaim és a sportpályafutásom átgondolására.  A csapatunk több fiatal tehetséget szponzorál és az ő fejlődésüket segítettem.

6. Milyen újítást kellett bevezetned, hogy át tudd vészelni ezt az időszakot?

Az új lehetőséget kutatva megpróbálni több lábon állni. Ez persze nem ilyen egyszerű, még több flexibilitást kell vinni az üzleti életbe.

7. Mit tervezel 2021-re?

Sajnos a tavalyi évben csak 3 versenyen tudtam indulni, idén remélem egy teljes évadot tudunk abszolválni ha lehet, akkor az ERC bajnokságban.

8. Mit üzensz a szakmabeli kollégáidnak?

Valószínűleg a világot nem fogom megváltani 45 évesen, de a fiataloknak rugalmasságot, rengeteg kitartást kívánok, valamint, hogy imádják a szeretett Rallye sportunkat.